Miért érdemes törökül tanulni?!
Sok egyéb országhoz hasonlóan, a török sorozatok nálunk is virágkorukat élik. Lehet szeretni vagy épp kritizálni őket, egy biztos, aki nem csak felületesen figyeli ezeket a történeteket sokat kaphat tőlük.
Többek között megismerhetjük általuk a török szokásokat, kultúrát, Isztambult és nem utolsó sorban, sokak ezen sorozatok hatására kezdenek el törökül tanulni. A jelenleg a TV-ben is futó Fatmagül sorozat Kerimje (Engin Akyürek) igazán színvonalas és még Törökországban is hiánypótó kulturális magazinjára is így lettünk figyelmesek.
Engin Akyürek egy ideje saját, kulturális magazint szerkeszt és ad ki, Kafasina Göre (Kedvére való) címmel.
A magazinban könyvekről, filmekről, zenéről, művészekről, sportról és nem utolsó sorban, az élet fontos kérdéseiről olvashatunk. Enginnek is minden lapban megjelenik egy kis novellája, melyekben többnyire társadalmi kérdéseket feszeget. Teszi ezt úgy, hogy egy-egy vele megtörtént vagy kitalált történeten keresztül hívja fel az adott kérdésre a figyelmet. Most lefordíottunk nektek ebből egyet, ami vele és a barátjával esett meg, még iskolás korukban. Nagyon elgondolkodtatóak a szavai, s a végkövetkeztetésével is egyet tudunk érteni sajnos... Olvassátok hát, mintha Engin mesélne nektek!
Elmesélte, hogy a férjét elveszítette, a semmirekellő fia adósságai miatt elúszott a megtakarított pénze is, ezért most kiszolgáltatott helyzetében arra kényszerül, hogy egy izzadságtól csöpögő gyerektől kérjen segítséget. Most képzeljék el a helyzetet, voltak már nagyon szomjasak életükben? A víz egy alap szükségletünk, amit ha nem kaphatunk meg, még jobban átérezzük az élet nehézségeit. Ebben az állapotban engem is még mélyebben érintett a néni által mesélt szomorú történet. Gyógyszerre szeretett volna pénzt kérni, de diákként a nálam lévő kevéske pénz nemhogy gyógyszerre, de még placebo hatásra sem lett volna elég. Kasar peynirli tost-ra (sajtos szendvics) való volt nálam csupán. A néni problémáját azonnal szerettem volna megoldani, ezért magunkhoz hívtam Hakant, a barátomat is. Ő is megkönnyezte a néni történetét. Hogy mi voltunk-e nagyon érzékenyek, vagy a néni volt tehetséges abban, hogy életszerűen vetítsen elénk egy szomorú történetet, magam sem tudom…
Kint hagytuk őt az udvaron, berohantunk a rendelőbe segítséget kérni, de mire visszaértünk a néninek hűlt helye volt. Döbbenten keresgéltük, végül arra a következtetésre jutottunk, hogy miattunk ment el. Szégyenkezett miattunk, a rossz gyerekek miatt, akik ma a családi perselyt fosztják ki, holnap pedig már bankot rabolnak…
Szólj hozzá
Többek között megismerhetjük általuk a török szokásokat, kultúrát, Isztambult és nem utolsó sorban, sokak ezen sorozatok hatására kezdenek el törökül tanulni. A jelenleg a TV-ben is futó Fatmagül sorozat Kerimje (Engin Akyürek) igazán színvonalas és még Törökországban is hiánypótó kulturális magazinjára is így lettünk figyelmesek.
Engin Akyürek egy ideje saját, kulturális magazint szerkeszt és ad ki, Kafasina Göre (Kedvére való) címmel.A magazinban könyvekről, filmekről, zenéről, művészekről, sportról és nem utolsó sorban, az élet fontos kérdéseiről olvashatunk. Enginnek is minden lapban megjelenik egy kis novellája, melyekben többnyire társadalmi kérdéseket feszeget. Teszi ezt úgy, hogy egy-egy vele megtörtént vagy kitalált történeten keresztül hívja fel az adott kérdésre a figyelmet. Most lefordíottunk nektek ebből egyet, ami vele és a barátjával esett meg, még iskolás korukban. Nagyon elgondolkodtatóak a szavai, s a végkövetkeztetésével is egyet tudunk érteni sajnos... Olvassátok hát, mintha Engin mesélne nektek!
Engin Akyürek: Yaşlı teyze / idős néni
IDŐS NÉNIKE
Tizenéves gyerekként iskolába menet, a barátommal megpillantottunk egy üres telket, mely hívogatóan nézett felénk. Egymásra néztünk, és tudtuk, hogy ma késni fogunk a suliból, mert itt bizony fociznunk kell egy kicsit. Kellemes érzés futott végig rajtunk, amikor konstatáltuk, hogy fizika óra helyett, mi itt a grundon játszhatunk. A játék hevében kimelegedve, szomjasan rogytam le a fal tövébe pihenni egy picit. Víz nem lévén nálunk, be kellett érnem az orromról a számba csöppenő izzadság cseppel, amit próbáltam minél tovább a számban tartani, görgetve a nyelvemmel a cseppeket. Szomjúságommal voltam elfoglalva, így alig vettem észre, hogy egy öreg néni jött mellém. Kedvesen szólított meg azzal, hogy „kisfiam, ne érts félre, nem vagyok kéregető…”
Elmesélte, hogy a férjét elveszítette, a semmirekellő fia adósságai miatt elúszott a megtakarított pénze is, ezért most kiszolgáltatott helyzetében arra kényszerül, hogy egy izzadságtól csöpögő gyerektől kérjen segítséget. Most képzeljék el a helyzetet, voltak már nagyon szomjasak életükben? A víz egy alap szükségletünk, amit ha nem kaphatunk meg, még jobban átérezzük az élet nehézségeit. Ebben az állapotban engem is még mélyebben érintett a néni által mesélt szomorú történet. Gyógyszerre szeretett volna pénzt kérni, de diákként a nálam lévő kevéske pénz nemhogy gyógyszerre, de még placebo hatásra sem lett volna elég. Kasar peynirli tost-ra (sajtos szendvics) való volt nálam csupán. A néni problémáját azonnal szerettem volna megoldani, ezért magunkhoz hívtam Hakant, a barátomat is. Ő is megkönnyezte a néni történetét. Hogy mi voltunk-e nagyon érzékenyek, vagy a néni volt tehetséges abban, hogy életszerűen vetítsen elénk egy szomorú történetet, magam sem tudom…
Szavak nélküli kommunikációval, telepatikusan azonnal „megbeszéltük „ Hakannal, hogy segíteni fogunk. Az az ötletünk támadt, hogy mindenki kifosztja a családi kasszát. Én az otthoni kajás perselyt, Hakan pedig a testvérét fogja megrövidíteni. Azonnal kitaláltuk a fedő sztorit, hogy miért is kell hazamennünk iskola időben, amire azt a mentséget hoztuk, hogy otthon hagytuk a házi feladatunkat.
A néni a kövön ülve várta meg, míg a családi vagyonnal vissza érkezünk. Útközben megpillantottunk egy orvosi rendelőt, ahol a szomszédunk, Nesrin abla is dolgozik. Elhatároztuk, hogy ide elhozzuk a nénit, hiszen ha gyógyszerre van szüksége, akkor beteg, így kivizsgálásra is szüksége lesz. Miután odaadtuk a pénzt, kézen fogtuk hát, hogy elvigyük a rendelőbe. S mivel együttműködő volt, szívesen jött velünk, nekünk ezt azt jelentette, hogy jó úton járunk, tényleg mi lehetünk a néni megmentői.
Kint hagytuk őt az udvaron, berohantunk a rendelőbe segítséget kérni, de mire visszaértünk a néninek hűlt helye volt. Döbbenten keresgéltük, végül arra a következtetésre jutottunk, hogy miattunk ment el. Szégyenkezett miattunk, a rossz gyerekek miatt, akik ma a családi perselyt fosztják ki, holnap pedig már bankot rabolnak…
Az iskolában persze elmeséltük a történetet, ami mindenkinek felkeltette az érdeklődését. Hakannal minden nap kerestük a nénit a grund közelében, hátha látjuk még. Hiányoltuk őt, szerettük volna elmondani neki, hogy több barátunk is segítene még, mások is szívesen lopják el miatta a családi kasszát. Sőt, az iskola tanárai is mellénk álltak a jó ügy érdekében. Az iskolában kisebb fajta sztárrá váltunk, a szünetekben örömködve mutogattak ránk, hogy mi vagyunk a suli segítőkész tolvajai.
Hónapokkal később, egy teljesen más kerületben megpillantottuk a néni. Örömünk határtalan volt, hisz régóta kerestük, és milliónyi kérdést akartunk feltenni neki. Első és legfontosabb, hogy megvette-e a gyógyszereit, mi lett a léhűtő fiával, mi lett a nyugdíjával? Odarohantunk hozzá, és aggódva kérdeztük, merre jártál nénike? Hakan elmesélte neki, hogy milyen sokan viselik a szívükön a sorsát, hogy már-már gyűjtést rendeztünk a számára. Én pedig csak annyit akartam megtudni, hogy jobban van-e, hogy tudja e szedni a gyógyszereit?
A néni döbbenten, csendben állt előttünk mindezek hallatán, és nem válaszolt semmilyen kérdésünkre sem. Ismét azt gondoltuk, hogy szégyelli magát, ezért nem jön válasz.
Majd megigazította a fejkendőjét, s csak annyit mondott: Hol éltek ti gyerekek?
Ahh be teyze!!! Ezt most nem mondod komolyan nénike…
A történet tanulsága számomra, hogy gyermeki naivitásunk, segítőkészségünk és empátiánk az ilyen történetek hatására tűnik el belőlünk. A bennünk élő naiv gyermeki lélek nyugdíjba vonul, már kevésbé akarunk segíteni, már nem vesszük észre olykor azt sem, amire pedig nagyon is figyelnünk kellene. Mások problémái másodlagossá válnak, magunkkal vagyunk elfoglalva leginkább, így azok, akik valóban segítségre szorulnak, sokszor nem kapják meg a figyelmünket. A lelkiismeretünk szép lassan elalszik…
Veletek is történt már hasonló? Hogy segíteni akartatok, de végül titeket csaptak be? Nekünk van ilyen
tapasztalatunk sajnos...
Török nyelvi tananyagainkat itt nézheted meg, ha kedvet kaptál te is, hogy megtanuld ezt a gyönyörű nyelvet!
Ha tetszett, ne felejtsd el megosztani, hogy más is olvashassa!
