Isztambul valódi arca, a történelmi városrészeken túl!

Ezúttal közreadjuk "vágatlanul" ezt a remek összefoglalót, ahogyan egy kedves olvasónk, Kaskötő Mihály látja Isztambult. Nekünk nagyon tetszett, akár mi is írhattuk volna, minden szavával egyetértünk. Na jó, eggyel nem, mi nézünk török sorozatokat...

Én nem nézek török sorozatokat, (de tényleg, melyik férfi néz? ) viszont Isztambul a kedvenc városom.

Nem túl régi keletű a párommal közös Isztambul és Törökország imádatunk. Tavalyelőtt nyaraltunk ott először. Aztán tavaly. De már erre a nyárra is megvan a repjegy és le van foglalva a szállásunk... 

Teljesen szűz szemmel érkeztünk a városba első alkalommal, mivel sosem néztünk török sorozatokat, amelyek befolyásolhatták volna az elvárásainkat. A párom is az ottani élmények alapján kezdte el nézni a Szulejmánt, pedig ez általában fordítva szokott történni.

Az első élmény amit fel tudok idézni, a fűszeres illat. Érkezéskor és még másnap is éreztük az utcán a tucatnyi kis kifőzde és sok száz lakás konyhájáról kiszűrődő, valami nyálcsurgatóan közel-keleties illatkeveréket. Sajnos ezután megszokja az ember orra és már nem érezzük többet.

Az első évben Fatih-ban, egy turista csapástól távolabbi girbe-gurba kis utcácskában laktunk, tavaly a középosztály lakta Pendikben már elmaradt az élmény.

Ja, azt még kihagytam, hogy mi sosem megyünk szállodába. Egy-egy kis lakást szoktunk kibérelni és - túl azon, hogy így teljesen a magunk urai vagyunk - sokkal jobban el tudunk vegyülni a helyiek között. Költségek terén is rendkívül kevésből ki szoktunk jönni. 

Mi fogott meg igazán? Az épületeket, múzeumokat megnéztük. Tényleg csodálatosak, bűn lett volna kihagyni őket. Az Hagia Sofia, vagy a Kék mecset, de még a Nagybazár miatt sem mentünk volna azonban vissza következő évben, pláne nem mennénk idén harmadjára.


Ki kell mozdulni a turista csapásokról és egyszerűen élvezni ezt a balkáni és közel-keleti keveréket, amit a város élete kínál. Az a derű ami az átlag emberből árad. Ahogyan minden apró örömet meg tudnak fogni és kiélvezni. Vegyetek egy zacskó szotyit - abból a csak ott kapható szinte fehér héjú, hosszú szemű fajtából, sósat természetesen - és üljetek ki szotyizni a tengerpartra, vagy a Boszporusz mellé egyedül, vagy a Zemberek közé! Hihetetlenül fel lehet töltődni nyugalommal.

Hétköznap is megtelnek a tengerpartok és a zöldfelületek. Kirajzanak a családok, baráti társaságok. mindenki hozza az összecsukható grilleket és a fatüzelésű teafőzőket. Jól érzik magukat. Alkohol nélkül. "Ok" nélkül.
Nem is nagyon láttam rezgőfejű idegbeteget arrafelé.


Tetszik, ahogyan a vallás beépül a legtöbb ember életébe. Még a hagyományosan toleráns török vallásosság is tetszik. Először kicsit tartottunk attól, hogy a Ramazan utolsó hetében menjünk tavaly Isztambulba, de amikor az első nap megláttam a nyalókát rágcsáló kislányt a sarki dzsámi lépcsőjén, már tudtam, hogy nem lesz gondunk. 

Apropó, csesztetés... Ez egy régóta és professzionális szinten űzött hazai sport és csak akkor tűnik fel igazán milyen fárasztó és irritáló, ha egy ideig megszabadul tőle az ember.
A törököknek eszük ágában sincs minden hülyeségért cseszegetni egymást. Ha tömve a busz, nem te vagy az ellenség, nem is a sofőr. Ez csak egy helyzet, amit nekünk kell együtt türelemmel elviselni. Inşallah...

Ha itthon kimennénk grillezgetni a városi "ződbe", vagy becsobbannánk a - nem létező - Buszporuszunkba, hogy macsó módra vitessük magunkat az árral, 5 perc sem kellene hozzá, hogy vagy egy hivatásszerű cseszegető, vagy egy önmagát bárhol és bármikor szolgálatba helyezni kész önkéntes zaklatni kezdjen bennünket. A pecázásról már nem is beszélve...

Attól, hogy nem vegzálják a másikat feleslegesen, még odafigyelnek a másikra. Ha a Boszporuszba csobbanó macsó fuldokolni kezdene, a fejemet rá, hogy öten ugranának érte.
Mesélhetnék még a sok hétköznapi figyelmességről,segítőkészségről, amit megtapasztaltunk. Száz szónak is egy a vége, Törökországban a sok látnivaló mellett is a legvonzóbbak maguk a török emberek.

Óriási élmény a kompozás. Egy kis helyismerettel minimális befektetéssel egész nagy hajótúrákat lehet tenni.

Kevesen gondolnak Isztambulra úgy, mint tengerparti nyaralóhelyre, pedig legalább 200 km-es tengerparttal rendelkezik. Mi a pancsolást is belevesszük a programba, így a tengerparti nyaralásunk is megvan.
Délen, a Márvány-tenger partján az 50-es években nagy strandkultúra volt, de aztán elszennyeződtek a parti vizek. Az utóbbi években viszont ismét megnyílt több régi plázs a vízminőség javulásának köszönhetően, de ott vannak pl. az Adalar szigeteken lévő strandok.


Az igazán jó tengerpartok viszont északon, a Fekete tengernél vannak. A kedvencünk egy kis halászfalu, Kısırkaya. Kivisz a 152-es helyi busz fillérekért. Nincsenek turisták, ingyenes a homokos strand, folyamatos hullámzással. Nem lopnak és az emberek figyelnek egymásra.
Aki nem 3 napra megy, az ki ne hagyja a tengerpartot!

Na igen, a gasztronómia...
Hihetetlenül változatos, finom és kimondottan egészséges a török konyha. Sokak szerint egy lapon lehet emlegetni a franciával, vagy a kínaival. Eszünk étteremben (ritkán), kifőzdékben és kint főzünk is az ott vásárolt alapanyagokból.

Ezt már annyiszor és annyian megénekelték, hogy nem is sok szót vesztegetnék rá. Inkább kuriózumképpen ami nem ízlett:
- Şalgam. Erjesztett sárgarépa lé. Én megeszek mindent, de ez egyszerűen velőtrázóan, sokkolóan szörnyű...
- Simit. Most páran meg fognak kövezni, de nem ízlik sem nekem, sem a páromnak. Azt várnánk, hogy puha,
            pedig szíjas.

- Török kávé. Egyszerűen nem jön be a zaccos kávé. Ez van. Viszont a tea mennyei! 

Dióhéjban ennyi... 

Gyere, kövess minket a  facebook-on   instagramon  pinteresten és youtube-on is!