A világ 4. legnagyobb egyházi építménye képekben!
AZ ISZTAMBULI AYA SOFIA MÚZEUM
Az Isztambul történelmi negyedében, a Sultanahmet téren álló monumentális Aja Szófia múzeum helyén korábban két székesegyház is állt, de mindkettő a tűz martaléka lett. A jelenlegi épületet Justicianus császár építtette. Ő adta neki az Isteni Bölcsesség, törökül Aya Sofia nevet.
Alapkövét egy hónappal a második tűz után tették le. A hatalmas építkezésen öt éven át 10 ezer munkás dolgozott. 916 éven keresztül a Bizánci főváros legnagyobb temploma volt.
Konstantinápoly meghódítása után 482 évig szolgált muzulmán dzsámiként, majd a Török köztársaság kikiáltása után Mustafa Kemal Atatürk, a napjainkban is hallatlan tiszteletnek örvendő államelnök, múzeummá nyilváníttatta. Napjainkban az Aya Sofia szinte teljes pompájában tündököl, csupán az iszlám előírásaival ellenkező mozaikokat fedték le vászonhuzattal. Mekka irányába szőnyegeket fektettek le, korán olvasópultokat helyeztek el a szentély falába pedig iszlám imafülkét építettek. Az iszlám szentek nevét 7 és fél méteres fa táblákra zöld alapon arany betűkkel írták fel.
Az épület 7574 nm-es alapterületével a Római Szent Péter bazilika, a sevillai Katedrális és a milánói Dóm mögött a negyedik legnagyobb egyházi építmény a világon, viszont mind közül a legrégebbi. A múzeum előcsarnokába vezető átjáró fölött híres X. századi arany mozaikok, egyiken a gyermek Jézust ölében tartó Mária, jobbján Nagy Konstantinus csázár, balján Justinianus császár, aki az Aya Sofia kicsinyített mását tartja kezében.
Isztambul múzeumainak nyitvatartási idejéről és a belépők árairól itt tájékozódhatsz.
A múzeum kártya használatról pedig itt olvashatsz!