2015. sze 20.

Édességdömping török módra!

írta: PERA
Édességdömping török módra!

Törökország ízei cikksorozatunkban ma az édességek kerülnek terítékre.

Egy biztos, Isztambulba ne akkor utazzunk ha éppen szigorú diétán vagyunk, mert garantáltan fel fogjuk függeszteni a koplalást. Az utcai árusok és az éttermek kínálata is csábító, de ha ezek közül találtunk is diétás fogást, az édességeknél el fog vérezni a fogyókúránk. 

A teljesség igénye nélkül, csupán néhány olyan desszertet mutatunk most be nektek, amit leteszteltünk és bizony meg is szerettünk!

martinov_ildiko_kepei.jpg 

BAKLAVA


Baklavát már az oszmán udvarban is készítettek. Mind a szultán, mind pedig az udvar kedvenc csemegéjének számított. A háremhölgyeknek készült finomságokat afrodiziákum hatása miatt fahéjjal  is ízesítették.  Ebből a rendkívül tömény, egészen vékonyra nyújtott rétestésztába töltött pisztáciával, dióval, mézzel ízesített édességből  egy kis szelet is elegendő. Nyáron, nagy melegben vanília fagylalt gombócot tesznek a tetejére, így fogyasztják. A hideg fagyi némiképp ellensúlyozta az édes ízt,  így együtt kifejezetten finomnak találtuk.

4_3.JPG

 

KÜNEFE


Abszolút kedvencünk, finom, megunhatatlan desszert. Készítésekor két réteg  ropogósra sütött vékony cérnametélt, (kadayıf)  tészta közé sajtot tesznek. A sajt a meleg tésztától megolvad, lággyá, krémessé válik. A tetejét darált pisztáciát szórnak, majd cukros-mézes sziruppal öntik le. Tényleg nagyon különleges ízű édesség, feltétlen kóstolja meg, aki Törökországban jár.

3_2.JPG

 

LOCUM

Isztambuli nyaralásról természetesen nem lehet úgy hazamenni, hogy ne vinnénk az otthon maradottaknak egy doboz szultánkenyeret, vagyis locumot.  A locum olyan, mint nálunk magyaroknál a túró rudi. Mindenki ismeri és szereti. A locumot Törökországban már a XV. században is készítették, akkor még melasszal és mézzel édesítették. Manapság pedig ez a zselés állagú, számtalan ízesítéssel kapható édesség keményítőből és cukorból készül. Egyszerű gyümölcs ízesítéssel, de magvakkal, mogyoróval, pisztáciával töltve, kókuszreszelékkel bevonva is árulják.  Édesség boltokban és piacokon hatalmas rudakban kínálják, ha választottunk apró kockákat vágnak belőle. Mi nem tudtunk annyit hozni belőle, ami el ne fogyott volna. Gyönyörű díszdobozos csomagolásban mindenkinek jó ajándék lehet. A törökök a kávé mellé is bekapnak egy-egy kockát belőle.

7_2.JPG

 

HELVA

A számunkra legfurcsább ízű édesség a helva volt. A helva szezámmag pasztából készült, tömény ízű édesség, melyet mandulával, pisztáciával, mogyoróval vagy dióval ízesítenek.  Vendégségben az étkezések után desszertként vagy reggeli befejezéseként kínálják.  Nem nyerte el osztatlan tetszésünket, de egyszer érdemes kipróbálni.


5_3.JPG

 

SALEP

TOP, TOP, TOP favorit! Az eredeti salep egy különleges orchideafajta porrá zúzott gyökeréből készül, ezért  nem olcsó. Instant változatban is kapható bármelyik közértben, persze az koránt sem olyan finom, mint az eredeti.  Tejbe áztatva hamar besűrűsödik, kevés is elég belőle. Az íze leginkább a tejbegrízére hasonlít. Tekintve, hogy az igazi salep egy forró ital, nyáron nem mindenhol kapható, de nagyobb, nevesebb kávézókban általában sikerrel jártunk. Nagy melegben jéggel készült változatban is szervírozzák, így is nagyon finom.

salep.jpg

 

SÜLT TEJBERÍZS /Sütlaç

Nem is tudom, volt-e olyan nap, hogy isztambuli utazásaink során kihagytuk a sütlaç-ot.Kis kerámia edényben közértekben és utcán is sok helyen kapható. Tulajdonképpen olyan, mint a mi tejberizsünk, csak megsütik a tetejét egy kicsit. Rendszeres esti programunk volt, hogy kiültünk a kedvenc parkunkba és sütlaç eszegetés közben néztük a Boszporuszon úszó kivilágított hajókat.

dscn6122.JPG

Ezt a fincsi édességet kaptuk ajándékba a Kuzey Güney sorozatból ismert Tekinoğlu pékség, jelenleg étteremként üzemelő tulajdonosától.

A törökök pudingban is nagyon erősek, az egyik kedvencünk ez a gyönyörűséges Magnólia puding, amit a Szultán a konyhádban blog szerzőjétől lestünk el :)

8_2.jpg

 

Aki Isztambulba látogat, még töménytelen mennyiségű, szebbnél-szebben kínált aszalt gyümölccsel, szárított magfélével is találkozni fog, úgyhogy garantáltan lesz miből választani!

6_1.jpg

 

Ha két desszertet ajánlhatnánk, mi a künefe és a salep kóstolása mellett voksolunk!


Gyere, kövess minket a  facebook-on   instagramon  pinteresten és youtube-on is!

 

Szólj hozzá

isztambul baklava édességek török konyha török ételek locum törökország ízei török édességek