140 éves az isztambuli tünel!
Idén 140. születésnapját ünnepli a Tünel, melyet francia tervek alapján franciák építettek.
1875 január 17-én indult a közlekedés a Karaköy és a 61 méterrel magasabban található Beyoğlu városrészt összekötő földalatti vasúton.
Az 537 méter hosszú pályán két kocsi közlekedik 6,5 m/s sebességgel. Egyenként 170 utast tudnak szállítani, kik közül 18-an ülve tehetik meg a másfél perces utat a két állomás között. Naponta mintegy 15 000 utas közlekedik ezen a vonalon.
Ez a világ második legöregebb földalatti vasútja, a londoni kéregvasút után, ami 1863-ban épült. (Itt jegyzem meg, hogy a Budapesti Földalatti vasút 1896-ban épült.)
Közel egy évszázadon át ez volt Isztambul egyetlenegy földalatti vasútja.
A gőzüzemű, gázlámpás szerelvények 90 mp alatt értek egyik végpontjukból a másikba.
A Tünel-t csak európai diplomaták és üzletemberek használhatták a vízparton álló irodájuk és a hegytetőn (Beyoğluban) lévő rezidenciájuk között.
Bár a város azóta befejezett számtalan metróvonalat, és a Tünel eredeti, gyönyörű, lakkozott fa kocsijai is le lettek cserélve unalmas fém szerelvényekre a '70-es években, majd 2009-ben még újabb járművekre, azért a Tünel még mindig a legkényelmesebb alternatíva a meredek lejtő 2 végpontja közötti távolság megtételére.
Gyere, kövess minket a facebook-on instagramon és youtube-on is!