2017. aug 28.

Kara Para Aşk forgatási helyszínek

írta: PERA
Kara Para Aşk forgatási helyszínek

Piszkos pénz szerelem, Elif háza

A Kara Para Aşk (Piszkos pénz, szerelem) készítői, a sorozat befejező részében, egy kisvárosba (Mudanya-ba) repítik a nézőket.

Mudanya Bursa városához tartozik, mely egy a történelmi és természeti szépségeiről egyaránt híres, 80 ezer fős település. Az itt élők főként olíva és szőlő termesztéssel foglalkoznak, de számottevő a zöldség – gyümölcs, valamint a napraforgó termesztés is. Jelentős, mintegy  6.380 hektár erdős rész is található errefelé.
Mudanya nem számít klasszikus nyaraló helynek, mert a nyári időszak hűvöskésnek mondható, ezért inkább csak egy napos kirándulásokat tesznek az oda látogatók.

A közelmúltban kezdtek felfigyelni a városkára, amely ennek hatására jelentős fejlődésnek indult.  Arra járva már találkozhatunk luxus apartmanokkal, illetve egész rezidenciákkal is. A városhoz tartozó Güzelyalı kerületben hajó állomás is üzemel, így a gyors komp segítségével 75 perc alatt Isztambulba érhetünk.

21151213_817270398398240_1191841587365273240_n.jpg

Ezen a helyes kis utcákkal tarkított, nagyon bájos helyen találja meg végül Ömer Elifet. A készítők egy csodás tengerparti házat béreltek, amely méltó környezete volt ennek a sok viszontagságot látott szerelem beteljesülésének. A boldogító igent a villához tartozó tengerparton mondják ki egymásnak.

21078814_817270408398239_3255960146260608720_n.jpg

A kis szigetet, ahol a lánykérés történik, azonban ne itt keressétek! Az csak a trükkös vágóképeknek köszönhetően látszik úgy, mintha szintén a Márvány tengerhez tartozó sziget lenne, valójában azonban az Ulubat tóban áll.

21150336_817273178397962_5984457194893547432_n.jpg

21151724_817273235064623_6426871735610051889_n.jpg

Néhány jelenetet Tirilye-ben forgatott a Kara Para Aşk stábja, ahol három napon keresztül reggeltől estig, megállás nélkül dolgoztak. S bár elvileg tiltva volt nekik, Tuba és Engin a szállodájukból a szettbe menet, fotózkodtak a rajongókkal.

A Mudanya-ba látogatók mindenképpen térjenek be az Apolyont nevű reggeliző helyre, ahol mind a felszolgálás, mind az ételek, mind pedig a kilátás páratlan. Ezen kívül természetesen sok kávézó, étterem található itt, de ha inkább házi készítésű ételeket kóstolnánk, a falu asszonyai bármikor kaphatók egy kis gözleme vagy fánk készítésére.

Miután végig ettük a menüt, érdemes ellátogatni a Zambak domb-ra, ami a központtól kb. 10 perc sétára található. Innen egyszerűen csodálatos a kilátás. Sétáljunk végig a falu kedves, barátságos kis utcáin, és nem szabad kihagyni a csónakázást sem! Olíva bogyó és olaj nélkül ne induljunk haza!!!

 

Te is szereted a török sorozatokat? Gyere velünk sorozathelyszínek felfedezésére!
Következő sorozathelyszín túránk részleteit itt találod!


Kövessetek minket a  facebook-on   instagramon, pinteresten és youtube-on is!

 

Ne maradj le!

Kérd INGYENES

Online magazinunkat!

Email*
Név*
Voltál már Isztambulban?*
Korod
Szólj hozzá

török sorozatok Török sorozatok forgatási helyszínek sorozathelyszínek kara para ask piszkos pénz szerelem