2017. feb 17.

Veszélyben van a Topkapi Palota?

írta: PERA
Veszélyben van a Topkapi Palota?

A Topkapı Szeráj a tenger felé tart!
topkapi_palota.JPG

A Topkapi Palotát jó eséllyel az is ismeri, aki sosem járt még Isztambulban. Az Isztambul történelmi negyedében (Sultanahmetben) álló csodás palota több, mint 400 éven keresztül szolgált a szultánok rezidenciájaként. Ma is fő nevezetessége Isztambulnak, melyet a turisták bizonyosan felkeresnek.

Az utóbbi időben sajnos aggasztó hírek érkeznek a Topkapi Palota állapotáról, amelynek talapzata erősen megsüllyedt. Az épület falainál és boltozatnál repedések láthatók a talajcsúszás miatt. A Kulturális és Turisztikai Minisztérium elkezdett dolgozni az épület megmentésé érdekében.

A Hürriyet napilap 2016. szeptember 26.-ai számában kiemelten foglalkozott a Topkapı Szeráj falain és boltozatán kialakult repedésekkel. Az épület egyik szárnyát, bár felbecsülhetetlen értékű kincsek találhatók ott, le is kellett zárni a látogatók elől.  A felújítási munkák során, a szakemberek megállapították, hogy a falakon előzőleg látott repedések és fali elváltozások olyan komoly mértékűek, hogy a palota egyes részeit az összeomlás fenyegeti.

topkapi_palota1.JPG

A Kulturális és Turisztikai Minisztérium komoly lépésekbe kezdett a történelmi műemlék megmentéséért. Az elrendelt vizsgálatok megállapították, hogy hosszú évekig csupán toldozták – foldozták az épületszárnyakat, de nem megfelelő mértékben végezték el az állagmegóvó munkálatokat. A komolyabb baj megelőzése érdekében a szakemberek 26 furatot fúrtak az épület köré, amelybe a földmozgást és víznyomást mérő piezométert helyeztek el.

Az így nyert adatokat GPS segítségével számítógépbe táplálják, melyen keresztül elemezni tudják az adatokat. Ezzel az eljárással naprakész információhoz jutnak a Topkapi palota állapotát illetően.

Mint ismeretes, Isztambulban két hatalmas project is zajlott az utóbbi években, egyik a Marmaray metró vonal, a másik pedig az Eurázsiai alagút munkálatai, melyek közrejátszhattak a palota körüli földmozgások előidézésében.

topkapi_szeraj.JPG

Meg kell menteni a Topkapi Palotát

A történelmi épületet statikailag meg kell erősíteni. Azért, hogy megakadályozzák a Fatih Palota további csúszását, az ugyanazon a tengelyen található Mecidiye Palotát, és a Szeráj konyha részeit és környékét, továbbá a támfalat, acél cölöpökkel kell megerősíteni. A munkálatokat nehezíti, hogy georadar segítségével találtak a föld alatt, a Római időkből fennmaradt maradványokat, amikre külön ügyelni kell, nehogy megsérüljenek a cölöpözés során.


Legnagyobb gond a talajfolyósodás

A Topkapi Szeráj területén a talajcsúszások mellett talajfolyósodás is van. A talajfolyósodás (szoliflukció) elsősorban földrengések során előforduló jelenség, amelynek során a vízzel telített talaj hirtelen szilárd halmazállapotból folyós halmazállapotúvá válik. Emiatt sajnos a Gülhane Park támfala, és a Konyali étterem támfala is megcsúszott.  
 
Bízunk benne, hogy a szakemberek megtalálják a módját, hogyan menthetik meg ezt a történelmileg igen fontos, szeretett palotát.



Te is szereted Isztambult? 

Kövessetek minket a  facebook-on   instagramon, pinteresten és youtube-on is!

 

Szólj hozzá

Isztambul blogazin Istanbul Topkapi Palota