2016. aug 17.

Egy rajongott város közösségformáló ereje, ISTANBUL!

írta: PERA
Egy rajongott város közösségformáló ereje, ISTANBUL!

Isztambulban a hivatalos adatok szerint 14, valójában viszont közel 18 millióan élnek, köztük rengeteg külföldi, akik már új otthonukként tekintenek a városra és rajonganak érte. Sok fiatal ezt a világnak is meg akarta mutatni, így egy tapasztalt iráni származású, de már az USA-ban született startupper vezetésével
2016 februárjában megalakult az Istanbul&I.

1_1.jpg
Az eleinte szociális projektnek induló kezdeményezés mára teljes közösségé alakult, melynek célja bemutatni a város igazi, emberi arcát, az itt élők mindennapjait és azt a varázslatot, ami miatt az egyre több viszontagság ellenére is, rengetegen rajonganak érte.

A Boszporusz menti metropolisz ebben az időben sajnos leginkább negatív kontextusban jelenik meg a médiában, a külföldiek így teljes káosszal és félelemmel azonosítják, ezért a város csodáira, szépségeire, egyedülálló hangulatára való figyelemkeltés fő küldetéssé vált. 

4_1.jpg
Első lépésben létrejött az Istanbul&I facebook oldala, ahol képek, valamint az azokhoz tartozó angol, török és arab nyelvű történetek hozhatták közelebb a várost a világhoz.

Minden héten más téma került a középpontba, így hangulatos fotóriportokon keresztül ismerhette meg a nagyérdemű a méltán híres utcai ételárusokat; nemzetközi párokat, ahol az egyik fél török; külföldi diákokat; a nők hetén sikeres nőket; a különféle közlekedési eszközök vezetőit és utasait.

Mivel tapasztalt fényképészek, újságírók és egy jól szervezett csapat dolgozott az oldal népszerűsítésén gyorsan sikerült 5000 kedvelés felé érni, így a török és nemzetközi média is felkapta a figyelmét. Számos internetes oldal, újság számolt be a kezdeményezésről, valamint a legnagyobb török és egyiptomi tv csatornán is készült riport néhány taggal. 

7_1.jpg

A sok elérésnek és médiavisszhangnak köszönhetően a következőkben érdemessé vált eseményeket szervezni, ahol már nemcsak digitális platformokon keresztül, hanem élőben is találkozhattak az Isztambulért rajongók továbbá bármilyen érdeklődő.

Több történetmesélős esemény is megrendezésre került, ahol bárki előadhatott személyes élményeket, melyek a városban érték, illetve az ahhoz fűződő álmokról, tervekről is szót lehetett ejteni. A kulturális sokszínűség éppúgy jellemzi az Istanbul&I közösséget, ahogy magát a várost, így a határok nélküli összetartás jegyében részt lehetett venni jemeni, szír és libanoni esteken, ahol a különböző országok ételeinek kóstolásán túl, azok társadalmi hátterét és jelenlegi problémáit, kihívásait is meg lehetett ismerni.

5_1.jpg

A programokon, facebook oldalon lévő növekvő aktivitás továbbá a csapat folyamatos bővülése lehetővé tette, hogy a közösség társadalmi szerepvállalásként, önkéntes és adományozási tevékenységet is folytasson.

A Ramadán közeledtével vetődött fel az ötlet, hogy a városban élő sok szír menekültet különösen nehezen érintheti a muszlim böjt, a rajtuk való segítés pedig igazán beleillik a csapat profiljába. Isztambulban több civil szervezet foglalkozik szír és más menekült gyerekek taníttatásával, akik szívesen csatlakoztak az eseményhez, továbbá arab éttermek is felajánlották segítségüket, ingyen étellel támogatták a kezdeményezést, melynek a neve Ifrar&Community lett. 

Az iftar jelentése esti vacsora, amit a Ramadán idején csak napnyugta után lehet megejteni, így ennek jegyében a késő délutáni órákban kezdődtek az események, amiket a jó időnek köszönhetően városi parkokban lehetett megrendezni. A böjt minden péntekén gyűltek össze szír menekült gyerekek, az Istanbul&I közösség pedig játékokkal, festéssel, fényképezgetéssel szórakoztatta őket és csalt mosolyt a viszontagságoktól meggyötört arcukra.

Ahogy lement a nap előkerültek az ételek is, így a napot senki sem zárhatta üres gyomorral, sok gyereknek már önmagában ez is élményt jelentett. 

11_1.jpg

Már hetek óta több civilszervezettel együttműködve tart a csapat pár tagja előadásokat, órákat menekült kisgyerekeknek olyan manapság fontos témákról, mint a fenntarthatóság, újrahasznosítás, továbbá a művészet, vizuális ábrázolás, zene bemutatására is nagy szerepet játszik.

A csapat szeretne nemzetközileg ismert lenni és a sok viszontagság közepette is emberi maradni, tehetségeket felkarolni, aktív közösséget teremteni, ahol sem a vallás, sem a származás nem mérvadó, hiszen egy valami közös abban a 18 millió emberben: Isztambult mindannyian az otthonuknak tekintik.

Az IstanBULIutazások örömmel tesz eleget a felkérésnek és szívesen csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez. Hiszen mi is pontosan azzal a céllal kezdtünk két éve blogot írni, hogy megismertessük az emberekkel Isztambul valódi, emberi, hétköznapi, misztikusan vonzó arcát. A programhoz kapcsolódó eseményekről hamarosan beszámolunk!

 Gyere, kövess minket a  facebook-on   instagramon, pinteresten és youtube-on is!

Szólj hozzá

istanbul Törökország Isztambul blogazin