2016. jún 10.

Turistának lenni Ramadán idején!

írta: PERA
Turistának lenni Ramadán idején!

Isztambulban ramadan idején:

Aki Ramadán idején utazik Törökországba, annak érdemes néhány alap szabállyal tisztában lennie. 

kadikoy.jpg
Mint arról sokan, sok helyen írtak már, a Ramadán az iszlám vallás nagyon fontos eleme, egy 30 napos böjt, amely önmegtartóztatásra, a nélkülözésben, nehéz sorban élőkkel való együttérzésre tanítja a híveket, és egyben emlékezteti őket a Próféta böjtjére. Idén a ramadán júniusra esik A böjt havában a muszlim emberek napkeltétől napnyugtáig se nem esznek, se nem isznak. Kivételt képeznek ez alól a gyerekek, a betegek, várandós nők, csak, hogy a legfőbb felmentő tényezőt soroljuk.

A böjt havának egyéb önmegtartóztató elemei is vannak, de ez a blogbejegyzés most nem azért készül, hogy a Ramadán szabályait vegye sorra, inkább az Isztambulba érkező turisták nézőpontjából igyekszik sorra venni a tudnivalókat. 4_5.JPG

A böjti időszak alap szabálya, hogy az életnek a normál kerékvágásban kell folynia. Mindenki ugyan úgy végzi a munkáját, mint bármikor máskor. Egy turista szempontjából ez azt jelenti, hogy az üzletek, múzeumok, éttermek, bankok ugyan úgy nyitva vannak, mint más időszakban.
A tömegközlekedési eszközök is normál menetrend szerint járnak, a városban nincs több ember, nincs nagyobb tömeg, mint máskor.

A dolmus és taxi sofőrökről habitusáról korábban írtunk már, na ezen a két közlekedési eszközön talán érezhető némi különbség. Lássuk be, nem lehet kellemes tikkasztó hőségben, korgó gyomorral róni az isztambuli forgalom köreit, így ne csodálkozzunk, ha a dolmus nagyobbat fékez, ezáltal még nagyobb erővel taposnak a lábunkra, vagy ha a taxis türelmetlenebbül dudál. 

Az éttermek attól függetlenül, hogy a lakosság nagy része böjtöl, teljes kínálattal várják a vendégeket. Az esti iftar (böjtöt megtörő) vacsora idején viszont lehet rá számítani, hogy nem lesz üres asztal. Ezért turistaként legyünk előrelátók és vacsorázzunk kicsit előbb, de legalábbis üljünk be az étterembe, hogy biztosan legyen szabad hely. Természetesen vannak a ramadánnak íratlan szabályai, amit nekünk túristáknak is lehetőleg illik betartani. Mivel nem ihatnak, ehetnek napközben a ramadánt tartók, nem illik enni inni előttük napközben. Ha szomjasak vagyunk, ne a legnagyobb tömegben vegyük elő a vizes palackot, és ne sétáljuk köztük ennivalóval. Természetesen nem tilos, de gondoljunk bele milyen érzés, ha szomjasak vagyunk, és valaki mellettünk kortyol, és mi még órákig nem ihatunk...

Ha a böjti hónapban utazunk Isztambulba, abban a különleges és felemelő élményben is részünk lehet, amikor több száz embert együtt láthatunk békésen vacsorázni a köztereken. Ez a közösségi étkezés mindenképpen olyan élmény, amit nagyon klassz érzés megtapasztalni.

 1_13.jpg

A böjt hava a lelki megtisztulás időszaka is egyben, amikor jobban magába fordul, elgondolkodik az ember az élet valóban fontos kérdésein. Az ima jelentősége is megnő, a Ramadán havában sokan azok közül is elmennek a mecsetekbe imádkozni, akik év közben csak otthon tartják a napi ötszöri imát. Egy turista szemszögéből nézve ez azért érdekes, mert a mecsetek környékén több ember van, itt nagyobb tömegre lehet számítani. Az öltözködésre vonatkozó illemszabályokat még inkább érdemes betartani, nehogy a fedetlen vállak vagy térdek megbotránkozást keltsenek. Az eleve vallásosabb kerületekben, mint pl. Üsküdar vagy Eyüp, erre különösen érdemes figyelni!
3_13.jpg

A Ramadán tehát ne tartson vissza senkit attól, hogy Törökországba utazzon, hiszen a muszlim emberek életének egy fontos időszaka ez, inkább élvezzük ki, ismerjük meg azokat a jellegzetességeket, amiket máskor nem tudnánk megtapasztalni.

Legyünk azonban kicsit mi is toleránsabbak és ne bántódjunk meg, ha nem pont olyan kedvesen reagál egy eladó, pincér vagy taxisofőr, ahogyan elvárnánk. Képzeljük kicsit a helyébe magunkat és lássuk be, nyilván nem kellemes étlen-szomjan ugyan azt a teljesítményt hozni, mint rendesen!


Gyere, kövess minket a  facebook-on   instagramon  pinteresten és youtube-on is!


és kérd INGYENES Online magazinunkat itt!

Ne maradj le!

Kérd INGYENES

Online magazinunkat!

Email*
Név*
Voltál már Isztambulban?*
Korod

 

Szólj hozzá

vallás muszlim isztambul böjt istanbul ramadán ramazan blogazin utazási infok