2015. nov 23.

Isztambul ékszerdoboza, ARNAVUTKÖY

írta: PERA
Isztambul ékszerdoboza, ARNAVUTKÖY

 

Van egy nagyon cuki kis városrész Isztambul történelmi központjától kb. 10 km távolságra, ahova nagyon érdemes tenni egy kis kitérőt.

12249597_745140328925089_4305296175128517848_n.jpg
Arnavutköy (jelentése Albán falu)
az európai oldalon a part mentén, a hegyoldalban húzódik. Híres számos oszmán kori épületéről, gyönyörűséges csipkézett fa házairól, de itt található a nagy presztízzsel rendelkező, elismert amerikai középiskola, a Robert College is.

Egy kis történelem:
Arnavutköy területére elsőként a görögök telepedtek le, még a IV. században. Ekkor még Hestai volt a település neve, amit az idők folyamán többször is átneveztek.

Mai nevét az Oszmán Birodalom idején kapta, amikor II. Mehmet Szultán albánokat telepített erre a vidékre. A Birodalom virágzása idején Arnavutköy az itt termő édes epréről volt híres. Ez az eper kisebb, kevésbé lédús, viszont jóval édesebb volt, mint a Törökország más részén termő eprek.

A feljegyzések szerint a XVI. században alig éltek itt muszlimok és törökök. A lakosság zsidó és görög volt, később, a XVIII. században pedig egy kisebb örmény közösség is élt ezen a vidéken. Az 1887-es arnavutköyi tűzvész idején sokan elhagyták a települést. Az 1900 –as években már alig-alig éltek itt zsidók, a görög közösség azonban ekkor még jelentős számú volt. A háború után aztán újra kicserélődött a lakosság, amikor rengeteg görög hagyta el a városrészt.

14_1.jpgAz oszmán kori épületek mellett több keresztény templom is található itt, a többségük ma már csak romos műemlék. Arnavutköy harmonikusan jeleníti meg a különböző népcsoportok egymás mellett élését.

Egyike azoknak a településeknek ahol megférnek egymás mellett a különböző, más-más vallási háttérrel rendelkező népek. Ez a hatás most is érződik az atmoszféráján, különleges hangulatán, egész megjelenésén. Mecsetet, zsinagógát és keresztény templomot egyaránt láthat az ide látogató.

Tekintve, hogy Arnavutköy nincs túl messze a városközponttól, ráadásul a Boszporusz mentén húzódik, kiváló hely arra, ha kicsit ki akarunk szakadni a zsivajból és tömegből. Érdemes egy fél napot rászánni és sétálni egy nagyot a tündéri fa épületek (yalik) között, inni egy teát vagy török kávét az egyik kávézóban, enni egy halat valamelyik parti étteremben.

Arnavutköyt legkönnyebben a 25E jelzésű busszal tudjuk megközelíteni, amely Kabatasból a buszvégállomásról indul. Forgalomtól függően 20-25 perc alatt ott lehet lenni.

A legjobb ha leszállunk a Kurucesme megállónál és sétálunk egy nagyot amíg el nem érjük Arnavutköy kikötőjét. Menjünk be a főtérről a kis utcák közé és sétálgassunk a fa borítású, csipkézett, pasztell színű házak között. Sokat felújítottak már, de mégis őrzik régi hangulatukat.

5_4.jpgArnavutköy hangulatához hozzátartozik a Boszporusz partján folyó élet is. A kikötőben sorakoznak a modernebbnél modernebb yachtok, vitorlások, de ott ringatóznak a régi ütött kopott kis lélekvesztők is.  

A török sorozatok rajongóinak jó hír, hogy az itt horgonyzó hajók között megtalálhatjuk a Seherezadé sikersorozat Süreyya nevű vitorlását is, melyen Kerem lakott. Mivel a parti sétány kiváló a futásra, gyaloglásra, kutyasétáltatásra, itt beleláthatunk a helyiek életébe is. Természetesen a horgászok látványa, melegben pedig a bátrabb fürdőzők is elengedhetetlen kellékei ennek a partszakasznak.

 

 
Gyere, kövess minket a  facebook-on   instagramon  pinteresten és youtube-on is!

Szólj hozzá

isztambul istanbul yali Boszporusz blogazin Európai oldal arnavutköy